RAZISKUJ
HISZEK, TEHÁT VAGYOK
Ez a kiállítás olyan emberek és gyülekezetek történeteit mutatja be, akik hittek közösségük értékeiben, és erős volt az Istenbe vetett hitük.

Az apró magyarországi község, Zaláta orgonájának története szép példája annak, hogy egy közösség többévnyi erőfeszítés és erős hit útján orgonához jutott.
1929-ben új lelkipásztor került a faluba, aki feleségével közösen elhatározta, hogy orgonaalapot létesít, és addig gyűjtenek, amíg egy orgona ára összejön. A nemes célt méltányolták és szívvel-lélekkel támogatták a helyiek is, a lelkészasszony 16 műkedvelői előadást és műsoros estet szervezett, verskötetet adtak ki, mely nyomtatási költségét a lelkipásztor egy pár egyéves nehéz csikójának eladásából fedezte.
Hét esztendeig imádkoztak és dolgoztak érte, ám a hősies igyekezet is csak egy használt orgonára volt elég. Az Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár 1891-ben felavatott hangszere, amely eredetileg a pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnájában szolgált, lelt új otthonra Zalátán. A gyár munkatársai helyezték át és hangolták be az orgonát a templom kórusába.
Zaláta település és temploma (fotó: Brém Zsolt, 2020).

Az orgona végül 1937. június 9-én vonattal érkezett meg Zalátára, 18 ládába csomagolva. Nagy Sándor gondnok és tíz társa 11 lovas kocsival szállította el az állomásról. Amikor beértek a faluba, megszólaltak a templom harangjai. A gyülekezet a templom előtt várakozott, zsoltárokat énekelt, és lelkipásztoruk vezetésével imádkozott, míg az orgonát bevitték a templomba.
A zalátai templom, 1968 (JPM NO 17971).

A második világháború nehéz időket hozott. A falut német, szovjet, jugoszláv, végül bolgár csapatok szállták meg. Ez utóbbiak az egyház épületeiben sok kárt tettek, az orgona pedig szinte teljesen megsemmisült.
Az orgona felújítás előtt (fotó: Hajdók Judit, 2013).

A katonák járműveikhez erősítve vontatták az orgona sípjait, amelyek hangokat adtak, ahogy a menetszél átfújt rajtuk.
Az orgona felújítás előtt (fotó: Hajdók Judit, 2013).

De a történet itt nem ért véget. 2017-ben az orgonát teljes egészében restaurálták, egy, az Ormánságban található fakazettás templomok felújítására irányuló projekt keretében. Helyreállítását az orgonát egykor készítő cég szellemi utódintézménye, a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. végezte el.
Több mint 70 év után a zalátai gyülekezet ismét harangszóval várta a templom előtt a Pécsről visszatérő orgonát, ami ezúttal nem lovas kocsikon, hanem teherautón érkezett. Ismét örömmel, hittel és mély hálával fogadták a hangszert, amelyért elődeik és ők is oly sokat tettek, és amelyben hittek.
A felújított orgona (fotó: Hajdók Judit, 2017).