1920. november 7-én Franc Dolinar és Alojzij Levstek Ljubljanában megalapította a Vakok Támogató Társaságát, az első szlovéniai fogyatékkal élők társaságát. A Társaság fő célja az volt, hogy pénzt gyűjtsön a szegény vakok megsegítésére, akik akkoriban rokonokra és ismerősökre voltak utalva.

Az ismert történelem során a vakok és gyengénlátók a művészethez alkotóként, előadóként, közvetítőként vagy a műalkotások felhasználójaként kapcsolódtak. Máskülönben nem beszélhetnénk Homéroszról (Kr. e. 8-9. század), Filippo Višnjić hegedűkészítőről (1767-1834), John Miltonról (1608-1674), Abu al-Ala al-Mari szíriai költőről (973-1057), hogy csak néhányat említsünk.

A vakok és gyengénlátók között a szlovénok között vannak festők, költők, írók, zenészek, színészek, énekesek, fotósok. Ők mutatják be kreativitásukat (a látókkal versenyben is díjazva) szerte Szlovéniában és a világon.

Az, hogy ki vak és gyengénlátó, a vakság és a részleges látás meghatározásától függ. A közhiedelemmel ellentétben a vakok nem csak azok, akik teljesen elvesztették a látás képességét, és akiknek a fényérzékelése nulla (amauroszis). Szociális szempontból ide tartoznak azok is, akiknek van némi maradék látásuk (legfeljebb 5 %), de ez olyan kevés és hiányos, hogy nem teszi lehetővé az illető számára az önálló tájékozódást ismeretlen környezetben.

A kiállításon keresztmetszet látható abból, amit festenek. Hogyan festenek? Másképp. Használnak nagyítót, fényképeket, amelyekre rácsot rajzolnak, emlékezetből, 1:1 vázlatokat készítenek... Ahogy romlik a látásuk, vagy ahogy javul a megmaradt látásuk, úgy igazítják a témát és a technikát. A kontúrral behatárolják, felosztják a vásznon lévő teret. Akkor rajzolnak, amikor sok fény van a műteremben vagy a szabadban. A fénynek megfelelő szögben kell esnie. Színekkel jelölik a csövet.

A vakok és gyengénlátók festményeinek és fotóinak kiállítása nem csupán a szlovéniai vakok önszerveződésének századik évfordulóját ünnepli. »Hadd zárjam a híres Louis Borges-szel, aki azt mondta, hogy a vakság nem sötétség, hanem csak a magányosság egy formája, ezért legyünk mindannyian együtt, ilyenek és olyanok, amilyenek vagyunk, emberi lehetőségeink megvalósításában, a mindannyiunk közös szlovéniai aktív vágyakozásának védelmében.«