Eltekintve egyrészt a bútorkészítők, másrészt az utcai falfestők művészi kifejezőerejétől, a bútorok és az utcai művészet között néhány párhuzamot lehet vonni. Az anyagok, a technológia, valamint a térbeli és felületi követelmények számos közös korlátot szabnak. A múzeum raktárában négyszáz év bútorai találhatók Stájerországból, Karintiából és Prekmurjéból. Az összegyűjtött anyag dekoratív repertoárja ma is széleskörű kutatási lehetőségeket kínál. Az utóbbi évtizedben azonban elárasztotta a várost a rendkívül alacsony mondanivalójú és művészi értékű utcai festmények sokasága, amelyek nem jelentenek kihívást egyetlen kutató számára sem. E falfestmények közül a TeoSon aláírással ellátott alkotások szembetűnő kivételek.

Megtaláltuk a szerzőjüket, Teo Ivančič utcai művészt, és meghívtuk őt a részvételre. Az így született művek érdekesek, a GUGALNIK IDEJ projekt minden összetevőjét ötvözik. A depó meglátogatása után Ivančičnak kérdései voltak az összegyűjtött anyag tulajdonosaival kapcsolatban. Referenciaként felajánlottuk neki a stájer nemesek festményeinek gyűjteményét, amely a maribori vár lovagtermében van kiállítva. Ivančič ezúttal az ajtókat választotta ábrázolásainak hordozójául, amelyek ugyancsak bútorelemek, de építőelemek. A bútor a festészet és a festészet a bútor. A kopottas ajtólapokat ő maga választotta. TeoSon elsajátította az egyenetlen talajon való munkát. Ezúttal az aeroszol-grafika technikáját alkalmazta, amikor levegővel kevert festéket fújt az ajtó hullámzó fafelületeire. A kívánt hatást különböző szórófejeket vagy fúvókákat használva érte el. Az alapok hiányzó részeit is ügyesen beépítette az összkompozícióba.

Teo Ivančič kivételes tehetségű autodidakta festő. Amellett, hogy folyamatosan kísérletezik és így fejleszti technikáját, legnagyobb erőssége a saját kifejezőnyelvének kitartó keresése. Túl sok világ van ahhoz, hogy csak egy nyelvet beszéljen. Ennek során gyakorlatilag mindenhez hozzásegíti magát, ami megszólítja.