A fal kővel átszőtt érdessége minden pillanatban együtt él a festmény különböző textúráival. Műveim nem egyszerű kétdimenziós, festékrétegekkel gazdagított képfelületek. Olyan felületek, amelyek nyitottak a fokozásra, készen állnak a harmadik dimenzióba való belépésre. Anyagilag különböző téglalap vagy négyzet alakú részeket építek be a festményalap egyes részeire. A festmények felületét a sík és a relief, azaz a sima és a strukturált felületek közötti kontrasztok gazdagítják, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy egyszerre lássuk és megérintsük a fény és a sötétség közötti játékot. A festményeken összefonódik a finom női és a kemény férfikép, az anyagi és a szellemi világ, a mulandó és az örökkévaló. Ugyanakkor a felületeken miniatűr négyzetgrafikák vagy párhuzamos vonalak sorai jelennek meg, amelyekkel különböző ritmusú kompozíciót hozok létre.

A képek, amelyeket készítek, mindig egy adott térben játszódnak, amely magával ragad és új kihívás elé állít. Eggyé válhatnak azzal a térrel, ahol az aktuális »otthonuk« van. Amikor egy festménykiállítást látunk, leggyakrabban arra számítunk, hogy a falakon lógó vagy festőállványokon elhelyezett festményeket látunk. Ezúttal a kiállítás a falak szélén, a padlón van elhelyezve. A festmények fehérségükkel díszítik a kőfalat, feldobják, kihívják azt. A látvány a tér szokatlan tájékozódására készteti a nézőt, más szögből és más távolságból nézzük, mint ahogyan megszoktuk.

A munkák kivitelezése alapos előkészítést igényelt, hiszen a kompozíció és a javaslatok meghatározása mellett a textúrákhoz szükséges különböző anyagokat is biztosítani kellett, mielőtt számos vázlaton elkezdődhetett volna a munka. Az arányok, a sima és a textúrázott felületek, a teli és üres terek, valamint az alapkép fölé magasan emelkedő terek közötti viszonyok mind fontosak. A textúrák létrehozásakor kidobott és elavult anyagokat használok, amelyeknek új, művészileg szimbolikus rejtett üzenetet »adok«.

Minden kiállítás új kihívást jelent számomra és a nézők számára, mivel a művek arra ösztönöznek, hogy különböző nézőpontokból meditáljunk élet és halál, rend és káosz, tudatos és tudattalan kölcsönhatásán. Ha egy múzeum különböző bútordarabokból álló gyűjteményét szemlélve beszélhetünk a történelemről, őseinkről, akkor az általam kiállított művek megtekintése arra kell, hogy késztessen bennünket, hogy a mulandóság és a spiritualitás analógiáival az élet mélyebb, örökkévaló kérdéseiről, földi jelenlétünk megerősítéséről gondolkodjunk. A múlt és a jövő olvadjon össze a jelenben.